2017. szeptember 2., szombat

Hamburger házilag

Nyár van/volt a BBQ szezon ideje, s mint ilyen ennek szerves része a hamburger is. Egy ideje már foglalkoztatott, hogy miként lehetne ebből is jobb minőséghez jutni. A fagyasztott verziókat már régóta nem szeretem, a hentespultból úgymond frissen kaphatókat ettük jó ideig, mikor arra jutottam ideje megpróbálnom itthon elkészíteni. Vettem gyorsan egy hamburgernyomó kütyüt az ebay-on.

Kerestem recepteket, van a neten belőlük kismillió verzió. Végül szokás szerint összehoztam a saját verziómat. Mindjárt az első alkalommal kiderült számomra, hogy a bolti verzió legyen bármilyen friss és legyen rá bármi is írva akkor sem csak marhahúsból van. Ezt már az első falat után megmondtam. Hibába volt jól átsütve gumiszerű és tömény marha ízű volt. Egyáltalán nem az az íz amit vártunk. Kell bele más hús is.  Innen már csak egy lépés volt a számunkra megfelelő verzió. Tehát: 1 kiló darált marhahús legalább 12% zsírtartalommal, de ha több az sem baj. Fél kiló darált sertéshús legalább 15-20% zsírtartalommal. 1 fej hagyma apróra vágva, 1 tojás, só, bors ízlés szerint. Ez lett hát az alaprecept. Ezt tetszés szerint lehet bővíteni fűszerekkel, pl. chili, vagy szószokkal mint worcestershire szósz. De a hambinyomó segítségével lehet töltött hamburgert is csinálni. Nekünk a sajttal töltött  a kedvencünk.
A fenti receptből nekem 8 darab igencsak emberes méretű hambi jön ki. A dupla burger felejtős, kivéve ha az ember Scooby-Doo. :)
Én benti elektromos grillen sütöm, de szerintem működik BBQ sütőben és serpenyőben is,
 Végül ízlés szerinti körítéssel.


1 megjegyzés:

éva írta...

és milyen volt az íze?